Isabel Marant pour H&M: Már kapható a kollekció!
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a H&M idei őszi designer kollekciójának tervezője Isabel Marant lesz. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, láttuk a kampányt és a kollekciót is, most pedig elérkezett az idő, hogy akinek megtetszett egy-két darab a kínálatból, az végre meg is vehesse azt!
November 14-én, azaz ma reggel debütált Budapesten, a Vörösmarty téren lévő H&M üzletben a kollekció, mely női, gyermek és férfi darabokat is tartalmaz.
Kémeink jelentése alapján már a kora reggeli órákban hatalmas sorok álltak a Vörösmarty téren, így aki tényleg kinézett valamit a kollekcióból és nem szeretne lemaradni róla, annak nem árt ma munka vagy iskola után benézni a H&M-be.
A hozzászólásoknál várjuk a véleményeket a kollekcióról és természetesen az aktuális helyzetjelentéseket a H&M-ből!
KATT IDE, HA MÉG NEM LÁTTAD A KAMPÁNYT ÉS A KOLLEKCIÓT!
JÁTÉK: Új üzletet nyitott a Pull&Bear! ...De vajon hol?
Újabb játékra invitálunk Benneteket, ám ezúttal egy kis detektív vénára is szükség lesz a helyes megfejtéshez! Azonban mindenképpen megéri nyomozni, hiszen 2 db 10.000 Ft-os Pull&Bear utalvány talál majd gazdára a helyes válaszolók között!
A HeStyle olvasóinak körében is hatalmas népszerűségnek örvendő, az Inditex csoporthoz tartozó Pull&Bear nemrég újabb üzletet nyitott, melynek érdekessége, hogy ez az első, úgynevezett "California" design által kialakított és berendezett üzlet hazánkban.
A "California Concept Store" különlegessége az, hogy igazodik a legújabb és éppen aktuális technikai, divat és zenei irányzatokhoz, mindezt rendkívül fiatalos és friss formában, valamint Palm Springs városa által ihletett stílusban.
Játékunk tehát ehhez az új, hazai Pull&Bear üzlethez kapcsolódik, melyről annyit elárulhatunk, hogy Budapesten található és nem olyan régen nyitotta meg a kapuit. Sőt, mutatunk néhány fotót is, hogy minél könnyebb legyen a "nyomozás"!
Amennyiben megvan a helyszín, nincs más dolgotok, mint elküldeni azt a hestyle@gmail.com e-mail címre, a következő kérdés helyes válaszával együtt:
Mikor alapították a Pull&Bear-t?
1. 1981
2. 1991
3. 2001
Azt, hogy hol található az üzlet és a kérdésre a választ november 22-ig, péntek este 20:00-ig várjuk. A helyes megfejtők között 2 db 10.000 Ft-os Pull&Bear vásárlási utalványt sorsolunk ki!
A válaszokat tehát ide várjuk: HESTYLE@GMAIL.COM
H&M 2013 tél: Modern Touch
Folytatjuk a H&M 2013-as téli kollekciójának bemutatását, melyben ezúttal a kiegészítőké a főszerep!
A "Modern Touch" nevet viselő, kifejezetten a kiegészítőkre fókuszáló fotósorozatban RJ Rogenski és Andre Feulner modellek viselik a népszerű svéd fast-fashion márka téli kollekciójának néhány darabját.
A kampányt kisebb csoportokra osztották, így láthatunk benne többek között elegánsabb stílusú, formális cipőket, letisztult sálakat, sapkákat és öveket, valamint utcai/hétköznapi bakancsokat, sportosabb cipőket és egyéb kiegészítőket. Nálam az abszolút favorit a második képen látható fekete bőrcsizma és az utolsó képen szereplő, "Timberland stílusú" bakancs.
Nektek hogy tetszik a kampány?
Patinszki Misa a The Corner divatanyagában
Nyakunkon a karácsony!
Ezt a címet viseli a népszerű netes áruház, a The Corner legújabb fotósorozata, melyben hazánk jelenleg egyik legnépszerűbb férfi modellje, Patinszki Misa (WAM Models) látható.
Misa az ünnepekre kínálat összeállításokat és ajándék ötleteket mutat be, melyek többek között a Paul Smith, a Valentino, a Marni és a Dolce & Gabbana éppen aktuális kollekcióiból származnak.
Nagyon örülünk neki, hogy egy újabb nemzetközi anyagban láthatjuk Misát, reméljük ez a jövőben is így marad!
Nektek mi a véleményetek?
Hogy tetszenek a fotók és a rajtuk látható szettek?
Éljen a Grunge 'n Roll!
A napokban már beszámoltunk róla, de egy kis emlékeztető sosem árt, főleg, ha szeretnétek megnyerni az 5 darab 20.000 Ft-os ajándékcsomag egyikét, na és persze nem utolsó sorban azért, mert szerintem Dorka és összeállítása abszolút megérdemli a szavazatokat.
A HeStyle is részt vesz, mint mentor a L'Oréal Professionnel és az InStyle magazin közös stílusversenyén, az "ItLook"-on, melyben Párdányi Dorottya lett a mi versenyzőnk. Dorkával közösen egy igazán vagány, a 2013-as őszi trendek egyik legnépszerűbb irányzata, a grunge stílus által ihletett, "DIY" darabokat tartalmazó, fiatalos és bohém szettet találtunk ki, mely tökéletesen tükrözi a 18 éves, textiltervezőnek készülő, végzős gimnazista személyiségét.
Ha bővebben is kíváncsiak lennétek a koncepcióra, az összeállításra és néhány új, a kulisszák mögött készült fotóra, akkor kattintsatok a "Folytatásra" és, ha tetszik a szett, akkor kérlek dobjatok egy szavazatot Dorkára!
Karácsony a Banana Republic-nál
Közelít az ünnepi szezon, így egyre több üzlet és divatmárka kezdi el ontani magából a karácsonyi kampányokat és hirdetéseket.
Nincs ez másképp a Banana Republic-nál sem, akiknek legújabb kampánya szintén a karácsonyról szól.
A Norman Jean Ray által készített és Tyson Ballou, Noah Mills, Daniel Lonnstrom, valamint Corey Baptiste modellek "főszereplésével" készült fotósorozatban igazi téli hangulatú, ünnepi szetteket és ajándéktippeket láthatunk, melyek között a kockás ingek, vastag és kötött pulóverek, kabátok, na és persze a télre és még inkább a karácsonyra jellemző motívumokkal ellátott holmik játsszák a főszerepet.