New York-i Divathét képekben: Tommy Hilfiger, Nautica és Lacoste
Már javában zajlik a divathét New York-ban, ahol a divatházak a 2013-as tavaszi/nyári kollekcióikat mutatják be a nagyközönségnek és a szakmának. Most következő összeállításunkban a Tommy Hilfiger, a Nautica és a Lacoste jövő nyári kínálatába pillanthattok bele néhány fotó erejéig.
A Tommy Hilfiger-nél a csíkok játsszák majd a főszerepet 2013 tavaszán, leginkább ez a minta határozza meg a kollekciót, melyben főként elegánsabb összeállítások szerepelnek ("iskolai-stílus", zakók, öltönyök), de néhány "vagányabb" darab is helyet kapott a kínálatban.
A Nautica új kollekciója nálam abszolút favorit ebből a válogatásból: nagyon tetszik, ahogyan a rájuk jellemző sportos vonalat vegyítették egy kis "dandy" stílussal. A színek, kiegészítők (főként a napszemüvegek) és az elegáns fazonok remekül mutatnak és harmonizálnak a kínálatban.
Végül pedig jöjjön a Lacoste 2013-as tavaszi kollekciója, amely ezúttal a minimalista stílust részesíti előnyben.
Modern fazonok, letisztult színvilág (helyenként néha egy-egy élénk szettel megtörve) és különleges minták határozzák meg a kínálatot, mely nekem most nem igazán jött át. Valami furcsa az egész kollekcióban, egyáltalán nem tetszenek az összeállítások.
Nektek mi a véleményetek?
Melyik kollekció tetszik legjobban?
FOLYTATÁS A TOVÁBB UTÁN!
Tom Brady az UGG kampányában
Az amerikaifutball-játékos Tom Brady szerepel a leginkább megosztó csizmáiról híres, ausztrál UGG
2012-es őszi/téli férfikollekciójának kampányában.
A nemrég a VMan magazin címlapján is szereplő sportolóra szerencsére nem adtak UGG csizmát, helyette inkább sportos, hétköznapi és néhány elegánsabb darabban pózolt a fotósnak.
Mi a véleményetek a kampányról?
Hogy tetszik Tom Brady, mint modell?
YourEssentials: Attila összeállítása
Folytatódik a YourEssentials!
Ezúttal Attila nevű olvasónk összeállítását láthatjátok, melyről így ír levelében:
"Az aktuális kedvencem egy basic New Yorker-es póló, amit otthon kicsit szegecsekkel tuningoltam, és amit ma egy bordó H&M-es slim fit nadrággal viseltem. Egyik nagy kedvencem a képen látható koponyás kulcstartó is, amit szívesebben viselek kiegészítőként, a nadrágokra kapcsolva. Ehhez természetesen mindig a szintén koponyás gyűrűmet viselem - ami már 4-5 éve egyik legkedvesebb kiegészítőm, csak úgy, mint a bőr karkötőm. A mai 'összeállításban' helyet kapott egy YSL parfüm, és szemüveg is (dioptriás lencsékkel). Sokszor hordom magammal a laptopomat is, hiszen sosem lehet tudni, valamint mindig velem van egy skicc füzet pár filccel, ha netán útközben vagy kávé mellett kopogtat az ihlet."
Mi a véleményetek Attila összeállításáról?
Ian Somerhalder a Defy címlapján!
A Vámpírnaplók című sorozatból ismert és mostanság igencsak kedvelt Ian Somerhalder szerepel a Defy magazin akutális, őszi számának címlapján.
A címlapfotót és a magazinban szereplő interjú mellett látható fotósorozatot Angelo Kritikos készítette a színészről, akit a képek többségén a fényképezőgépbe való "bűvös" nézés közben láthatunk.
A fotók ettől függetlenül szerintem jól sikerültek, bár a címlapon a kelleténél talán mintha kicsit jobban megszaladt volna a retusáló munkatárs keze...
Nektek mi a véleményetek?
Hogy tetszenek a fotók?
GQ Men Of The Year 2012
Idén is megrendezték a GQ magazin éves díjkiosztó gáláját, a "Men Of The Year"-t.
A jubileumi, 15-ik gálát néhány napja rendezték meg Londonban, ahol a brit sztárvilág színe-java képviseltette magát, többek között Rob Brydon humorista, Gary Barlow, Robbie Williams és Ronan Keating vagy éppen Berki Krisztián olimpiáról ismert, kissé hisztis ellenfele, Louis Smith.
Az eseményen résztvevők többsége a klasszikus elegancia mellett tette le voksát, így az öltönyök és szmokingok voltak a meghatározóak a vendégek öltözékét illetően. Persze azért akadt néhány renitens is: Louis Smith (nem éppen előnyös) rikító színű nadrágja és Liam Gallagher hétköznapi szettje voltak a "szabályt erősítő kivételek". Az estén amúgy inkább a jól öltözöttség volt a jellemző: David Gandy, Chris Hemsworth és a Dolce & Gabbana tervezőpárosának öltözéke voltak az abszolút favoritok nálunk.
Az 2012-es GQ Men Of The Year gálán természetesen a díjazottak voltak a főszereplők:
Elismerésben részesült többek között Robbie Williams, Gary Barlow, Michael Fassbender és Sacha Baron Cohen is, sőt még London polgármestere, Boris Johnson is kapott díjat.
Szerintetek ki volt a legjobban öltözött a díjátadón?
Hermés őszi kampány
Megérkezett a francia luxusmárka, a Hermés 2012-es őszi/téli kampánya,
melyben Wouter Peelen modell látható.
A képeket Nathaniel Goldberg készítette, aki kiválóan teremtette meg a kampány elegáns,
őszi hangulatát. Sajnos csak két fotónk van belőle, reméljük hamarosan érkezik több is!
Nektek hogy tetszik az őszi Hermés kampány?
YourEssentials: Tila összeállítása
Újabb YourEssentials fotó érkezett hozzánk, melyben ezúttal Tila becenevű olvasónk mutatja meg
Nektek összeállítását, melyben kedvenc ruhái és tárgyai láthatóak.
Továbbra is folyamatosan fogadjuk a fotókat a YourEssentials játékra, sőt,
aki most jelentkezik a rovatba, annak ajándékba küldünk egy Biotherm tesztcsomagot.
nadrág: Primark
póló: Urban Outfitters
cipő: Topman
tárca: Louis Vuitton
Kendő: New Yorker
napszemüveg: Primark
öv: apa katonai öve
nyaklánc, karkötő: ajándék spanyolból