Yves Saint Laurent tavaszi cipők és kiegészítők
Íme az Yves Saint Laurent 2011-es tavaszi/nyári cipő és kiegészítő kollekciója. A kínálat a cipőkből a legnagyobb (sajnos nagyon kevés a táska), melyeknek a legtöbbje nagyon tetszik, bár van egy-két darab, amitől inkább borsódzik a hátam (ilyen például az a borzasztó vastag talpú, fekete szandál).
Nektek mi a véleményetek?



Monument: Prada tavaszi editorial
A Visual Tales magazinban jelent meg ez a fotósorozat, melyben a Prada 2011-es tavaszi/nyári kollekciójának darabjai láthatóak. Az editorial-ban Robbie Wadge és Peter Bruder szerepelnek, a fotós pedig Chidi Achara volt. Vegyesek az érzéseim ezzel a kollekcióval kapcsolatban, mert amikor először láttam, nagyon nem tudtam ráhangolódni, túl színesnek és giccsesnek találtam. Azóta viszont, ahogy több aspektusból és több variációban, összeállításban találkozom vele, kezdem megszeretni a kollekciót. Már nem zavar a "szuper-színesség", sőt kifejezetten kedvelem. Ezeken a fotókon is remekül párosították a kollekció darabjait, remek szettek születtek.
Nektek hogy tetszik?



Újra áprilisi záporok a Burberry-nél!
Idén is jelentkezik a Burberry "April Showers" nevet viselő tavaszi/nyári minikollekciója, mely az igen változatos londoni időjárásról és a szeszélyes áprilisról kapta a nevét. A kollekcióban szereplő ruhákat és kiegészítőket szintén ezek az időjárási viszonyok ihlették meg, így az esernyők, kabátok és pulóverek, azok melyeken a fő hangsúly van. Az April Showers kampányfotóin Cara Delevingne és Seb Brice modellek szerepelnek. Nekem szinte az összes darab nagyon tetszik, különösképpen a kabátok, de a pulóverek is fantasztikus összhatást keltenek a képeken, jó rájuk nézni.
Nektek mi a véleményetek?







Parfüm kampányok: Diesel, Tom Ford
Egy posztban mutatjuk most be Nektek a Diesel "Fuel For Life - Denim Collection" és Tom Ford "Neroli Portofino" illatainak új kampányfotóit, melyek meglehetősen "fülledt" hangulattal próbálják megfogni a parfümvásárlókat...


Diesel Fuel For Life - Denim Collection:
modell: Marlon Teixeira
fotós: Terry Richardson


Tom Ford - Neroli Portofino:
modell: Max Motta és Mariana Braga
Nektek melyik kampány tetszik jobban?
Anna Amélie férfi táskái és egyéb kiegészítői
Az előző bejegyzésben megtaláltok minden információt az új magyar márkáról.
Nézzük most a lényeget közlebbről.
Anna táskái mind-mind egyedi készítésűek és kidolgozásuk igazán kiváló. Olyanok, mint bármely designer márka termékei. Kézbe fogva még erőteljesebb az anyagválasztásból adódó előny. A bőrök színe, felülete, tapintása remek. Nagyon örülünk annak, hogy vannak olyanok, mint Anna, aki kilépett az egyetem kapuján és első kollekciója mindjárt ilyen jól sikerült. Reméljük, hogy sikeres lesz! Azt tanácsoljuk, hogy akit kicsit is érdekel a dolog, az látogasson el a Rákóczi úti showroomba.
Aki megteszi, nem fogja megbánni!
Nektek melyik a kedvenc?





Anna Amélie Burzsuj Collection kampányfotók
Oláh Anna a tehetséges és fatal magyar tervezőgeneráció tagja. Művészcsaládban nevelkedett, így nem sokáig volt kérdés számára, hogy mivel szeretne foglalkozni felnőtt korában. A kreatív önkifejezés különböző módjait gyermekkorától gyakorolva alakult ki a választott irány: Anna 2010-ben diplomázott, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textil szakának bőr szakirányán. Egyetemi évei alatt már kirajzolódott az a stílus és filozófia, amit munkáival képviselni szeretne. Célja a nőiesség kihangsúlyozása, harmonikus színek és formák alkalmazásával, valamint a letisztult elegancia az a stílusjegy, ami egyedivé teszi alkotásait.
A férfi kollekció elkészülése egy különleges együttműködés eredménye. Az Anna Amélie márka az első az országban ami bloggerekkel közösen dob piacra egy kollekciót. Anna választása a Goldenblog díjas Burzsuj blog íróira esett. Ács Zoltán, Madarász János és Vida Ferenc fontosnak érzik, hogy az elkészült darabokkal megmutassák a magyar közönségnek a stílusos férfi alapkellékeit.
A tegnap este megrendezett showroom megnyitón mi is résztvettünk. Bianka és Melinda, az OurFashion blog szerzői szívélyesen fogadtak mindenkit. Az ízlésesen berendezett showroomban fél óra alatt lezajlott a program, ami egy werk videó vetítésből és a beszédekből állt. Ezután lehetőségünk nyílt körbenézni a showroomban.
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, nagyon tetszett, amit láttunk. Aki követ Facebook oldalunkon, az már láthatott egy-két telefonnal készített, hirtelen kiposztolt képet. Jóleső érzés, hogy végre a férfiakra is gondolt valaki, mindjárt az első kollekciójánál. És nem csak amolyan tessék-lássék módon, hanem egyedi ötletekkel, gyönyörű minőségben készültek ezek a táskák. A felhasznált színek és az anyagok nagyon szépek, Anna pedig ezen felül minden egyéb egyedi kérést szívesen teljesít.
Most nézzük a hozzájuk készült kampányfotókat, következzen az Anna Amélie Burzsuj collection.


Körkérdés: Újra divatba jön a brifkó?!
Az úgynevezett "clutch" táskák, vagyis a legtöbbször pánt nélküli, kézben hordható táskák egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a férfiak körében. Pedig nem volt ez mindig így, a nők körében sikeres táskafajta többek között a Dolce & Gabbana, Gucci és Bottega Veneta egy-két évvel ezelőtti kollekciójában való szereplése óta kezdte meg "újrahódítását" a férfiak körében. Újrahódítását, hiszen sok-sok, hosszú évvel ezelőtt igenis népszerű volt ez a fajta kézben hordott táska, melyet hazánkban "brifkóként" is ismernek, bár nem éppen a stílusos férfiakhoz kötik őket.. Nálunk leginkább az 50-es, 60-as korosztály preferálja/preferálta a borzasztó anyagokból készült, ronda brifkókat. És itt meg is állt a dolog, a fiatalabb, divatosabb réteget egyáltalán nem hozta lázba ez a típus.
Vajon ezúttal a fiatalabb generáció is megtalálja az utat a kézi táskákhoz, melyek ma már azért jóval szelídebbek, hordhatóbbak és szebbek? Melyeket már talán nem is ciki, sőt "trendi" hordani? És egyáltalán, jó hogy ennyire divatosak lettek ezek a fajta táskák? Az ismert emberek közül Christiano Ronaldo például már-már betegesen ragaszkodik táskájához, mely miatt sokan megmosolyogták már. Nekem egy-két "clutch" nagyon tetszik, de az igazat megvallva én annál sokkal lustább és kényelemre törőbb vagyok, hogy kézben cipeljem a táskámat, e mellett pedig én még mindig úgy gondolom, hogy egy-két kivételtől eltekintve, ez azért még mindig inkább női táska, mint férfi.
Nektek mi a véleményetek?
Hordanátok?










