Nylon Guys: rendelésem története
Tavaly megrendeltem az amerikai Nylon Guys magazint, ami az ottani indie fiatalság egyik legnépszerűbb popkultúra- és divatmagazinja. Hiba volt. Az internetes rendelés korában egyáltalán nem számítottam arra, hogy egy évvel később híre-hamva sem lesz a magazinnak. De kezdjük az elején.
2010 októberében a nylonguysmag.com-on a lap blogját olvasgattam és egy hirtelen ötlettől vezérelve megrendeltem a print magazint, amelyet egy egyszerű adatlap kitöltésével lehet megtenni. Azon nem lepődtem meg, hogy a rendelés európába az amerikai ár háromszorosa, mert még így sem sok és kéthavonta házhoz küldik a magazint egy éven át, így ezt tartottam a legkényelmesebb megoldásnak.

Hurrá, a rendeléshez egy póló is jár! Illetve járna.
A megerősítő e-mail egyből megérkezett, amiben azt írták, hogy 4-6 hét múlva küldik az első számot. Eddig minden rendben - gondoltam, és egy időre el is felejtettem az egészet. Amikor viszont januárban eszembe jutott, hogy még függőben van a dolog, írtam egy e-mailt a szerkesztőségnek, hogy nem érkezett meg az első megrendelt szám. Hamarosan kaptam a következő e-mailt egy, a rendeléssel foglalkozó munkatárstól. Ő volt Steph, 1 napon belül válaszolt is.

YourLook: Steve újabb összeállítása
Újabb fotót kaptunk Steve nevű olvasónktól, aki már rutinos beküldőnek számít, sok összeállítását láthattátok már nálunk.
Ezúttal egy ősziesebb szett érkezett Tőle, várjuk a véleményeket róla!
Ne feledjétek, hogy hamarosan indul az újabb YourLook verseny a Facebook oldalunkon, már csak két beküldőnek van szabad hely és indul a szavazás a legjobb összeállításra!
A fotókat a hestyle@gmail.com e-mail címre várjuk!

Ryan Reynolds az őszi Marks & Spencer kampányban
A színész Ryan Reynolds és Rosie Huntington-Whiteley szerepel a Marks & Spencer "Autograph" márkájának 2011-es őszi/téli kollekcióját bemutató kampányban.
A fotók mellett a párosról egy videó is készült, melyben az Autograph őszi kollekciójának legjobb darabjai szerepelnek.
Számomra kissé meglepő a kollekció "fiatalossága", elsőre nem hiszem, hogy sokan ilyen kollekciót várnának, ha a Marks & Spencer-re gondolnak. Úgy látszik azonban, hogy a brit márka egy kis vérfrissítést csinált a saját márkás Autograph kollekciónál, melynek darabjai tényleg meglepően jól néznek ki. A kabátok és a pulóverek, kardigánok között rengeteg jól szabott, fiatalos darab kapott helyett, de a kiegészítők és a farmerek, ingek tervezésénél is ügyeltek a "modernizálásra", szinte az összes darab beleillik a ma divatos és "trendi" kollekciók sorába.
A tovább után néhány fotót láthattok a kollekcióból valamint egy videót az Autograph divatbemutatójáról.

Tetszik/Nem Tetszik? - Vérfarkas öltönyben
Szokatlan és meglepően jó fotósorozat jelent meg a Twilight filmek sztárjáról, Taylor Lautner-ről az ausztrál GQ magazin legújabb számában.
A képeket David Slijper fotós készítette a fiatal színészről, aki letisztult, nagyon elegáns öltönyökben, remek összeállításokban látható a fotósorozatban.
Újabb példa, a "kevesebb néha több" elv nagyszerűségére, mennyivel jobb fotók ezek, mint például a szintén Twilight filmektől ismerté vált Kellan Lutz állandó felsőtest mutogatása a magazinok számára... :)
Nektek mi a véleményetek?
Tetszik vagy Nem Tetszik?



Versace for H&M előzetes!
River Viiperit választották a Versace - H&M együttműködés arcának.
Vegyesek... nagyon vegyesek az érzéseim. A designer cégek és a fast fashion márkák együttműködéseit mindig nagyon várjuk, mert ritkák, de fantasztikus dolgok szoktak kisülni belőlük, kedvező áron tudunk hozzájutni az igazi designer termékekhez. Ez jó a luxusmárkának, mert nagy várakozás előzi meg az egész együttműködést, nagyobb médiafigyelmet kapnak, és jó ez esetben a H&M-nek, mert többek között növeli a cég presztízsét.
Növeli?


Bátor és különleges dolog egy férfit tetőtől-talpig pinkbe öltöztetni, ezt el kell ismerni, ennyi extravagancia belefér, de az a kabát, ami az első képen látható, nekünk kicsit sok (vagy kevés?). Értem az olasz márka lényegét, ezt az avantgarde - reneszánsz kombót, de ahelyett, hogy valami eredetit hoztak volna létre, megmaradtak a jól bevált mintáknál és rádobták őket egy sima baseball dzseki alapra. Feltehetőleg hamarosan újabb képek jelennek meg a kollekcióról. Azért mi még nem írtuk le ezt az egészet!
Novembertől elérhetőek a ruhák.
Nektek tetszenek?
(képek: fashionisto)
YourLook: Richárd új összeállításai
Egyik régi olvasónk, Richárd küldte be nekünk nyári összeállításait, amelyeket még egy biciklivel is megbolondított.
Hogy tetszenek ezek a szettek?
A YourLook-ba beküldött fotók részt vesznek az időközönként megrendezett szavazásokon, melyeken a legjobb fotókra lehet szavazni! A következő ilyen szavazás hamarosan kezdődik, aki nem akar lemaradni a nyereményekről, még küldhet fotókat a hestyle@gmail.com e-mail címre!

A többiért katt tovább!




