Tetszik/Nem Tetszik? - Ewan McGregor Cannes-ban
Elkezdődött az idei, immáron hatvanötödik Cannes-i Filmfesztivál, melyet a Holdfény Királyság című film vetítésével indítottak, melyen megjelentek a film főszereplői is, köztük Bruce Willis, akiről a nap folyamán már láthattatok fotót a vörös szőnyegen.
Természetesen a filmfesztivál zsűrije sem hiányozhatott az eseményről, melyben idén többek között Jean-Paul Gaultier és Diane Krueger mellett Ewan McGregor színész is helyet kapott.
A színész többször is átöltözött a nap folyamán, több szettben is láthattuk, a lezserebb elegánstól a nagyon formálisig. Nekünk mindkét szett nagyon tetszik csakúgy, mint a klasszikus Ray-Ban Wayfarer, ami úgy látszik idén szinte kötelező jellegű Cannes-ban a férfi színészek között!
Nektek melyik szett tetszik jobban?
Mr. Szégyentelen a GQ-ban
Michael Fassbender szerepel a GQ legújabb, júniusi számának címlapján.
A 35 éves színész tavaly, a Szégyentelen című filmmel vált világszerte híressé, a filmben egy szexfüggő férfit alakított, melyért a Velencei Filmfesztiválon a "Legjobb színész" díjjal jutalmazták. A filmhez hasonló (bár jóval szelídebb "megfogalmazásban") készített róla fotósorozatot Mario Testino a GQ új számához is legutóbb, mely remekül sikerült.
A fotók, Fassbender és az általa viselt összeállítások is kitűnőek, újabb példa arra, hogy nem csak béna és vállalhatatlan fotósorozatok készülnek manapság a híres férfiakról...
Nektek mi a véleményetek?
Hogy tetszenek a fotók?
Ajánló: A Magyar Divat 1116 éve
Könyvajánlóval folytatjuk a mai napot, nemrégiben jelent meg ugyanis egy egyedülálló és hiánypótló kiadvány, amely tematikusan, de könnyed módon dolgozza fel a magyar divat és viseletkultúra történetét és annak legfontosabb pillanatait a XVI. századtól egészen napjainkig. A könyv részletes és nagy merítést ad a magyar divattörténelemről, bemutatja a lényeges korszakokat, hatásokat és szereplőket, beleértve napjaink jelentős és elismert tervezőit is.
Hasonló kiadvány 100 éve nem jelent meg a magyar piacon, ezért is rendkívül fontos és figyelemreméltó "A Magyar Divat 1116 éve" címet viselő könyv.
Bővebb infóért látogassatok el a kiadvány honlapjára, ahol akár bele is lehet lapozni néhány oldal erejéig!
Emporio Armani nyári kollekció
Négy újabb fotó jelent meg, melyben közelebbről is megismerkedhetünk az Emporio Armani 2012-es tavaszi/nyári kollekciójával.
A David McKnight által készített képeken Patrick Kafka modell viseli a márka nyári kínálatának darabjait, melyekre a bő fazonok, valamint a neutrális, szürkés és letisztult színvilág jellemző leginkább. A fotók remekül sikerültek, azonban a rajta található összeállításokkal kapcsolatban vegyesek az érzelmeim: a bő szabású darabok (főleg nadrágok) nem a kedvenceim, de a kiegészítők és a legelső fotón látható ing valamint kabát viszont nagyon tetszik csakúgy, mint a kollekcióban használt színek és árnyalatok.
Nektek mi a véleményetek?
Hogy tetszik a kollekció?
Napszemüvegek Liam Gallagher-től
2009-ben alakította meg saját márkáját az Oasis együttes tagja, Liam Gallagher.
A Pretty Green márkának akkor nem sok jót jósoltak, inkább kétkedés és általános derültség fogadta a zenész bejelentését, amikor elárulta, hogy saját divatmárkát alapít.
Akik viszont bukást vártak alaposan meglepődtek, hiszen mára már 10 üzlettel rendelkezik a márka szerte Nagy-Britanniában, mely ruhákat, kiegészítőket és cipőket is egyaránt kínál. Nemrég jelent meg a Pretty Green 2012-es tavaszi/nyári napszemüveg kollekciója, melynek kampányában ki más lenne a modell, mint maga a tulajdonos, Liam Gallagher. A napszemüvegek igazi vintage darabok, melyekből itt még többet találsz!
Hogy tetszik a kollekció és a kampány?
Bieber a GQ-ban férfiasodik (?)
Justin Bieber 18 éves lett.
Ami azt jelenti, hogy most már technikailag felnőtt, így a GQ Man up, Bieber címmel készített róla egy fotósorozatot, habár tény, hogy a férfiasságtól még mindig legalább olyan távol áll, mint az Al-Kaida a világbékétől. A képek hozzák a szokásos GQ színvonalat, de hogy Bieber miért ragaszkodik (az egyébként szuper) magasszárú Supra cipőhöz minden egyes szettnél, azt nem bírom megérteni. Persze, ez az ő kitalált stílusának része, de kíváncsi lennék, mennyit változtat rajta egy igazi klasszikus összeállítás. Amihez a GQ-nál nyilvánvalóan kiválóan értenek.
Szerintetek milyen a sorozat?
A tovább után még két kép!