2013.03.27

Sam Scott Schiavo interjú

HeStyle | 2013.03.27 16:30 | 1 hozzászólás


Régen jelentkeztünk már interjúval a HeStyle-on, de most végre megtörjük a csendet, méghozzá egy nemzetközileg is elismert és sikeres fotóssal, Sam Scott Schiavo-val.

A sokszor provokatív divatanyagokat készítő és legtöbbször férfi modellekkel dolgozó fotós Philadelphiában született és nőtt fel, majd Milánóba költözött, ahol 18 éven át számos ügynökségnél dolgozott együtt modellekkel, mint booker. Hosszú évek után döntött úgy, hogy felhagy az korábbi munkájával és kipróbálja magát, mint divatfotós és művész. Ezzel a döntésével és "pályamódosításával" pedig beírta magát a szakma nagykönyvébe, meghitt hangulatú, egyedi stílusú fotósorozatai nagy sikernek örvendenek, ami pedig az egyik legfontosabb egy fotós karrierjében: már egyetlen képről is felismerni, hogy azt Ő készítette, köszönhetően meghatározó és jellegzetes stílusának. Munkájára nagy hatással van többek között a mozi világa és a neo realizmus, melyet mindig egy kis erotikával fűszerez meg.

És hogy miért pont Őt választottuk következő interjúnk alanyának?
Elismert pályafutása mellett, nem elhanyagolható tény, hogy Sam Scott Schiavo több szálon is kötődik Magyarországhoz. Dolgozott már együtt a The Room magazinnal és Lakatos Sándorral, de a Wam Models ügynökség modelljeit is gyakran fotózza. Az egyik legismertebb és legígéretesebb fiatal magyar férfimodell, Patinszki Misa is már több ízben állt kamerája elé, nemrég pedig egy kiadványt is megjelentetett, mely a "The Boys from Budapest" címet viseli.

sam_blog1.png

Most következő interjúnkban tehát Sam Scott Schiavo a főszereplő, megtudhatjuk belőle többek között, hogy hogyan is indult a karrierje, hogyan szeret dolgozni és azt is, hogy mit gondol Magyarországról és a hazai modellekről! Az interjúban szereplő fotókon a Wam Models modelljei szerepelnek.

samin12.jpg

sam_blog2.png

Milyen munkáról álmodtál gyermekként?
Jacques Cousteau dokumentációit nézegetve gyerekkoromban oceanográfus szerettem volna lenni.
Mindezt úgy, hogy persze igazából úszni sem tudok...

Hogyan kerültél kapcsolatba a divatiparral? Ha jól tudom, férfi modell booker voltál eleinte Olaszországban, a fényképezés csak később köszöntött be az életedben. Minek a hatására változtattál hivatást?
Nos, valójában modellként kezdtem a nyolcvanas évek elején, majd Milánóban munkám és egy véletlen során booker vált belőlem nem kevesebb, mint 18 évre. A fotós barátaim sokszor kértek meg, hogy segítsek a sorozataikat stilizálni és az anyagaikat elrendezni. Hobbiként indult, hétvégi fotós voltam eleinte. Majd 2009 augusztusában döntöttem el, hogy csakis a fotózásnak fogok élni.

Ügynökként milyen szempontok alapján választottad ki a férfi modelleket?
Mondhatni, elég 'ódivatúan' szemlélem e kérdéskört, de egy ideális férfi modell számomra jóképű, van személyisége és nem a Photoshop teszi eladhatóvá a képeken! 

Véleményed szerint mi kell ahhoz, hogy egy modell népszerű legyen és sikeres karriert futhasson be?
Mindamellett, hogy valaki fotogén, legyen belevaló, nyitott és gátlásoktól mentes és mindenképpen legyen meg benne az a bizonyos "plusz", ami felhívja magára a közönség figyelmét. Egy jó modell egyidejűleg színész is a fényképezőgép előtt, aki egy különleges dolgot hoz létre a csapat többi tagjával. 

folyt.png

Egy-egy fotósorozat elkészítéskor mi inspirál? Hogyan áll össze egy kész anyag?
Gyakran egy film ad ötletet, de van, hogy egy esemény vagy a fiatalságomból merített emlékek ihletnek meg, melyeket ilyen formában fejtek ki. Egy fotózás rengeteg dolgot foglal magában: a megfelelő modell kiválasztása, a styling folyamatok és az ezzel foglalkozó csapat munkája, a helyszín stb. Mindig arra törekszem, hogy a fotózás minden résztvevőjét ösztönözzem arra, hogy hozzák ki magukból a legjobbat, csakúgy mint én. Egy fotózásnak addig nincs vége, amíg meg nem csinálod az utómunkálatokat és végül el nem küldöd a megrendelőnek.

samin1.jpg

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? Egyáltalán lehet választani közülük vagy mindegyik közel áll a szívedhez?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, több is van, ami közelebb áll a szívemhez. Talán az első két editorial, amit a THE ROOM Magazine-nak készítettem, és a Sports Heroes editorial a kedvencem, de sok munkám van, amire büszke vagyok, így például a kisfilmjeim és néhány újabb projekt, amin jelenleg is dolgozom.

Hogyan képzeljünk el egy átlagos "Sam Scott Schiavo" -féle munkanapot?
Nem indulhat egy napom sem a HATALMAS csésze kávém nélkül, viszont a folytatás mindig más..
Sok tervezést és szerkesztést igényelnek a munkáim, mivel egyszerre több projekten is dolgozom.

Nagy stábbal dolgozol?
Nem szeretem a nagy csapatot, úgy gondolom, csak zűrzavarhoz és tévedésekhez vezethet, mondjuk amikor mindenki azt hiszi, valaki más végzi el az adott feladatot, majd végül kiderül, hogy senki sem csinálta meg. Amikor reklám vagy katalógus fotózást csinálok, általában egy, legfeljebb két asszisztensem van, az editorial fotózásokat pedig szeretem magam csinálni.

Könnyű veled együtt dolgozni?
Igen, rendkívül könnyű, szerintem nyugodt ember vagyok, és közben gyors is. Tudom, mit akarok, és gyakran már az első pár kattintásból kihozom ki is hozom azt.

Arról már volt szó, hogy booker-ként hogyan választottad ki a modelleket, most viszont arra lennék kíváncsi, hogy a fotózásaid során milyen kritériumok alapján választod ki a modelljeidet?
Ugyanazon feltételek alapján választom ki fotósként is azt, akit szívesen fotózok: jóképű, ugyanakkor különleges, szexi, de nem közönséges. Szeretem, ha valakinek érdekes az orra, karakteres az arca és imádom a nagy füleket. 

samin8.jpg

Csak te hozol döntést a választásban?
Bár úgy lenne, de gyakran a megrendelő, a szerkesztő és a művészeti vezető igényeit kell kielégíteni. Viszont ha egy modell nem igazán meggyőző számomra, akkor nem dolgozom vele.

Előfordult már olyan eset, hogy a fotózás során nem voltál megelégedve egy modellel, de a kész anyag láttán pozitívan csalódtál? 
Inkább úgy mondanám, hogy kellemesen csalódtam már, amikor az adott munkának megfelelő képeket eredményezett egy olyan modell, akiben nem bíztam 100%-osan. 

Mi kell ahhoz, hogy egy fotósorozat tökéletesre sikerüljön?
Az csapat összhangja nagyon fontos, és hogy mindenki megértse, mi a végső cél, valamint hogy ezt a célt mindenki boldogan teljesítse is.

samin3.jpg

samin0.png

Sokszor jársz Magyarországra és számos magyar fiúval dolgoztál már együtt. Miért pont Magyarország, hogyan kerültél kapcsolatba "velünk"?
2004 nyarán jöttem először Budapestre egy ügynökséget meglátogatni, amellyel azelőtt csak telefonon tartottam a kapcsolatot, de a modelljeit már közvetítettem Milánóban. Majd kicsit több, mint két éve egy magyar tervező felkeresett, hogy a férfi kollekciójának csináljam meg a képananyagát és már akkor is fotóztam a THE ROOM-nak. Majd ennek a csodás tehetségnek és a közös munkának köszönhetően később egyre gyakrabban tértem vissza, hogy férfi- és női divatanyagokat készítsek, valamint olyan editorial sorozatokat, melynek egyik különkiadása a nagy sikerű "The Boys from Budapest" kiadvány.

Mi a véleményed a hazai férfi modellekről és magyar divatszakmáról?
Folyamatosan tanulok valami újat a magyar történelemről, művészetről és divatról, de van még van mit tanulni a magyar magazin- és divatvilágról. Nemrég dolgoztam Julia Kaldy-val és Lakatos Sándorral, és mind a női, mind a férfi modellek csodásak voltak, nemzetközi szinten is versenyképesek, és dolgozhatnának a legnagyobb külföldi megrendelőkkel. Úgy gondolom, Magyarország az új Brazília modellek terén.

samin6.jpg

Látsz különbséget a magyar és külföldi férfiak öltözködésében?
Olaszországban éltem több, mint húsz évig, ahol kínosan ügyelnek arra, hogy tökéletesen legyenek felöltözve, frissítően hat, hogy itt nem terjedt el ez a fóbia!

Mi a véleményed a magyarok öltözködéséről, stílusáról?
Budapest a kései hetvenes évekbeli New York egyes részeire emlékeztet. Imádom a romkocsmákat, a kiülős kávézókat és az egyre növekedő művészi szcénát. Úgy látom, a magyar fiatalság nagyon stílusos, tudatában vannak a divatnak, amit a nyíltabban gondolkodóak saját stílusukkal fűszereznek.

Hogyan jellemeznéd önmagadat és a saját stílusodat? Hétköznapokon hogyan szeretsz öltözködni?
Egyszerű, sallangoktól mentes, nem feltűnő. Mindig ugyanazokat a színeket hordom: tengerészkék, olivazöld és szénszürke. Télen nap közben szabadidő nadrág egy egyszerű pulcsival, nyáron póló és rövidnadrág. Szeretem a jó minőséget, szép szabással és természetes anyagokkal. Estére a farmer a kedvenc viseletem egy pulóverrel és a Gucci loafer-emmel.

Követed a divatvilág aktuális trendjeit? Ha igen, akkor melyik a kedvenc 2013-as tavaszi/nyári kollekciód és kampányod?
Figyelemmel kísérem a trendeket, hiszen ez a munkám része, de a saját elképzeléseimet követem, néha elég önfejű tudok lenni.
Úgy gondolom, a photoshop és egyéb utómunkálatok túlzóan jelennek meg. Nem tudom megérteni az olyan divatházakat, akik vagyonokat fizetnek egy szupermodellért a kampányukhoz, majd egy rettenetes utómunkával felismerhetetlenné varázsolják. Ami tetszik az idei szezonban, az többek között a Dolce & Gabbana kampány és kollekció, mivel engem is inspirál a "Neo Realismo" korszak az olasz filmvilágban. Szintén kedvelem a Versace kampányt, de ezesetben is több lett volna a kevesebb utómunkálat. Imádom a Dsquared tavasz/nyári kollekcióját is, zseniális!

Van kedvenc fotósod/fotósorozatod?
Hatalmas rajongója vagyok Richard Avedon-nak és teljes munkásságának. A kortárs fotóművészek közül Terry Richardson az egyik kedvencem, mert Ő őrült és a legkevésbé sem konformista. Másik kedvencem Steven Klein, a saját sötét oldalának a munkásságán való kivetülése miatt.

samin5.jpg

Úgy vettem észre, hogy divatkampányokat, nem igazán szoktál készíteni, inkább saját anyagokat fotózol. Ha lehetőséged adódna, akkor melyik nagy divatház kampányát készítenéd el?
Rengeteg hasonló jellegű munkám van, főleg editorial fotózások: nagyjából kétszáz oldalnyi gyűlt össze a tavalyi évből, mindemellett a sok katalógus- és lookbook fotózás a videókkal és a reklámkampányokkal, valamint a privát megbízásokkal töltöm időm nagy részét. Ha bármely megbízót választhatnám, mindenképpen az Armani-ra esne a választás, mert szerintem a ruháik nagyon jó minőségűek és gyönyörűek, de a hirdetéseik imidzse egy kis frissítésre szorul.

Szabadidődben mit szeretsz csinálni? Hogyan képzeljük el Sam Scott Schiavo-t pihenés közben?
Folyamatosan gondolkodom, alkotok, tervezek, így nagyon kevés szabadidőm marad. Szeretek sétálni, főleg Budapesten a Duna partján.

samin9.jpg

A 2013-as évben mire számíthatunk Tőled? Milyen terveid vannak erre az évre?
Két könyves projektem is van az évre a munkáimból, az egyik a CARNAL REMAINS, egy válogatás különböző korábbi erotikus jellgű munkáimból. A másik a FIFTEEN, ami a múzsámról, Hunter Cody-ról készült képeket tartalmazza. 15 éve fotózom már, ez a fotógrafikus utazás örökíti meg az ő fejlődését modellként és az én fejlődésemet fotóművészként. Készítek még egy rövid filmet is, amit Budapesten forgattam egy kizárólag magyar csapattal és amit indítani is fogok egy kisfilm fesztiválon, a forgatás közben készített képeket pedig egy kiállításhoz szeretném felhasználni. Remélhetőleg a munkáimat Budapesten is kiállíthatom majd! Több művészeti rendezvényen is részt veszek idén Európában és Amerikában is. Az év során a szokásos editorial-, magazin- és reklámfotózás is vár még rám. 

Ugorjunk egy kicsit nagyobbat: Ha öt év múlva beszélgetnénk, akkor miről számolnál be szívesen? Vannak hosszabb távú terveid vagy inkább a mának élsz?
Nehéz kérdés, öt év annyira távoli időpont, mégis oly' közeli.. Ki tudja? Talán akkor már Budapest lesz az otthonom! Egyébként a jelennek élek, de ha figyelemmel követitek a tevékenységemet, láthattok majd kiállításokra, könyvekre, kisfilmekre összpontosítani… Tartogatok meglepetéseket is, de nem jelentene jó szerencsét, ha kifecsegném!

Végezetül: Mit gondolsz, mitől lesz stílusos egy férfi? 
Egy stílusos férfi magabiztos, elégedett önmagával. Ha ezek a tulajdonságok megvannak, a többi már csak extra.

samin10.jpg

samin7.jpg

samin2.jpg

samin11.jpg

Képek: Sam Scott Schiavo
Modellek: Wam Models,
Sam, Misa, Dave, Mark, Roberto, Pal, David




A bejegyzés trackback címe:

https://hestyle.blog.hu/api/trackback/id/tr25175847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cSo 2013.03.28. 00:00:58

szuper interjú

arra azért még kíváncsi lettem volna hogy miért akar Budapestre költözni
süti beállítások módosítása