Az anyagok minősége

Az előző század elején a szintetikus (mű)anyagok még nem léteztek. A gyapjú, a selyem, a pamut és a muszlin voltak a legszélesebb körben alkalmazott anyagok a ruhák készítésénél. A selyem, amely akkoriban nagyon népszerű volt, a selyemhernyók segítségével készült el, ami nem megy egyik napról a másikra, ráadásul nem is lehetett hatalmas mennyiségeket előállítani. A szintetikus anyagok feltalálása drasztikusan csökkentette a ruhák gyártási költségét. Ez a gyártási mennyiség növekedéséhez és a ruhák árainak eséséhez vezetett. A nagyobb cégek kerülik az ilyen olcsóbb anyagokat.

A drágább ruhákon a minták találkoznak a varrásnál. Ha kockás mintájú az anyag és épp a minta felénél találkozik egy másik anyagrésszel, akkor az a drágább ruhán össze van párosítva, milliméternyi pontosan. Vannak poliészterből készült nadrágok és mondjuk a drágább bársonynadrágok - a különbség azonnal észrevehető abban, hogy hogyan érzi magát benne az ember, az anyag és a szabás mennyire igazodik az alakhoz. A drágább anyag nem fogja néhány mosás után elveszíteni a formáját. 

A ruhák elkészítése egy külön művészet, de itt is innovációra, újításra van szükség. Ezek az újítások általában a legkreatívabb tervezőktől származnak, akiknek legjobb anyagi háttérrel kell rendelkezniük ahhoz, hogy véghezvigyék ötleteiket.

Eredetiség

A koppintást nem véletlenül hívják úgy, ahogy. A legjobb cégek vonzzák a legjobb tervezőket, azokat az embereket, akiknek a munkája inspirációt jelent másoknak. A céljuk nemcsak, hogy anyaggal borítsák be a testünket, hanem hogy elmondjanak valamit rólunk. Az ’50-es években például Christian Dior feltalálta a “New Lookot” azoknak a hölgyeknek, akik nem elégedtek meg a háború előtti egyszerűbb kinézettel. 

 A férfiaknál is folyamatosan, évtizedenként következtek be nagyobb változások - a ’60-as években az öltönyökön variáltak, a ’70-es években a hosszú haj és a femininebb kinézet hódított, a ’80-as években többek között Gaultier, Galliano és Vivienne Westwood kezdték visszahozni az elegáns öltönyöket, illetve a bőrdzseki és szakadt farmerdzseki örvendett nagy népszerűségnek, a ’90-es évek a retróról szólt, az ezredforduló férfidivatjáról pedig elmondható, hogy az előző évszázad legjobb elemei jelentették az inspirációt, de legfőképpen az egyszerűségre törekedtek.  

A manapság nagyon divatos military-stílus jegyében született Burberry kabát a hivatalos honlapon a webshopban 2500 euro (kb. 700 ezer Ft). Úgy látszik, hogy az ár egyfajta kompenzáció az eredetiségért.

Terjesztés

Nyilván jóval többe kerül egy üzlethelység egy nagyváros patinás, hangulatos bevásárló utcájában, mint egy kissé jellegtelen plázában. A nagyobb, drágább luxus ruhaüzletekben jobban képzettek az eladók és minden arról szól, hogy a vásárlónak különleges élményben legyen része. A bécsi Louis Vuitton üzletbe például nem mehetnek be akámennyien, nekem is várni kellett, hogy egyáltalán körülnézhessek odabent (gondolom biztonsági okokból is). 

A luxusmárkák “flagship” üzleteit (vagyis a legnagyobb városokban, a legjobb helyeken lévő üzletek - “zászlóshajók”), a legjobb belsőépítész / építész cégek tervezik meg. Ez is rengeteg pénzbe kerül. Például a new yorki Prada bolt Rem Koolhaas cégének, az OMA-nak a munkája. Egészen elképesztő ötleteket valósítottak meg benne. Érdemes vetni rá egy pillantást (itt). A lényeg, hogy valakivel meg kell fizettetni a gyönyörűen kialakított boltokat, a képzett (olykor több diplomás) eladókat és a reklámokat. Ezek is benne vannak a ruhák áraiban.

Ugyanakkor a legtöbb cégnek van webshopja is, amelyekben ki lehet fogni leárazásokat, de itt a vásárlás élménye elveszik: csak kattintgatunk és közben nem érezzük magunkat különösen jól.

Konklúzió

A fentebb felsorolt dolgok az adott cég múltjával együtt adják meg a márkának az értékét. Minél nagyobb a márkanév értéke, a cég annál több pénzt tud kihalászni a vásárlók zsebéből. Ez kicsit hasonlít arra, mint ahogyan a dolgok az autóiparban mennek. Az emberek kifizetik a 6-8-12 millió forintot egy 1-es BMW-ért, holott ugyanazt a felszereltséget (és most már akár minőséget) megkapják egy VW Golftól is, fele annyiért.

Pontosan az, hogy nem mindenki engedheti meg magának ezeket a ruhákat, teszi őket luxustermékké. Ritkábbak. Más szavakkal élve az elérhetetlenség ez esetben egyenlő a luxussal. 

Lényegében nem magáért a ruháért fizetik ki a magas árat, hanem azért az időért és energiáért, amit annak elkészítésébe fektettek. Az ötleteket, kutatást, újítást fizetik meg, ami nélkül megállna a divat körforgása.

Ahogyan a Lanvin zsenije, Alber Elbaz fogalmaz:

“Egy kollekció elkészítése majdnem olyan, mintha egy betegség ellenanyagát készítenénk el. Ha már megtalálták az ellenszert, azt könnyen és olcsón tudják sokszorosítani. De megtalálni, kikísérletezni is olcsó művelet? A válasz nem.”

Egy konkrét példa

A New York Times internetes oldalán találtam egy cikket, melyben a Band of Outsiders tervezőjével, Scott Sternberggel beszélgetnek a ruháik készítéséről. A cég ruháira jellemző az egyszerű, de tökéletes szabás és a magas ár. Hogy hogyan lesz az anyagból egy 550 dolláros nadrág? 

Egyes vélemények szerint köze sincs a gyártási költségnek ehhez az árhoz.

“Merészen hangzik, de a nadrágjaink rettenetesen erősek” mondja Mr. Sternberg. Hogy alátámassza a kijelentését, megmutatta a brooklyni gyárat, ahol a ruháik készülnek. Itt nem sok minden változott a ruhaszabászat tekintetében az utóbbi században.

Egy ember egy hatalmas, forró vasalógép mellett dolgozik, amely képes az anyagot úgy alakítani, hogy az nem veszíti el a formáját egykönnyen. Egy másik munkás egyes öltönydarabokat fércel a vászonhoz kézzel. Egy géppel készített zakó esetén egyszerűen összeragasztják a két anyagot. 

A vászonnadrágokat itt olyan techikával készítik, mint az öltönynadrágokat, nagyrészt kézi munkával. Az anyagköltséget is kiszámolták, 54 dollár. Ehhez jön a dolgozók bére, ami átlagban 13 dollár óránként. Több, mint 20 ember kezén megy át egy ilyen ruhadarab, akik az anyagot vágják vagy a zsebeket készítik el. Körülbelül 110 dollárnál tartunk - ez az ötöde annak, amit kérnek érte. Ehhez a 110-hez jön nagyjából még 110, ami a munkáltatói kiadásokat, fizetéseket és a profitot jelenti, így a nagykereskedelmi ár 220 dollár. A kereskedő ezt 2.5-el megszorozza, így jön ki az 550 dolláros ár.

Egy gép talán jóval olcsóbban képes nadrágokat készíteni, de egy tervező, akinek a minőség a legfontosabb, abban nem lát értéket.

A ruhák árába összefoglalva a következő dolgokat foglalják bele:

• anyag- és gyártási költség
• a tervező ötletei, innovációja, kutatásai, eredetisége
• profit
• reklámköltség
• eladók fizetése
• a márkanév értéke
• az üzletek kialakításának költsége