Horváth Gergő, a Glamour magazin honlapjának, a Glamouronline-nak a szerkesztője. Munkája során leginkább nőknek szóló híreket ír és a nőket érintő divatirányzatokról számol be. Most viszont itt a HeStyle-on végre megismerhetjük véleményét a férfidivatról is.

A szakadt kabát a jótékonyan takaró foltról álmodik 

Egyik legkedvesebb férfi divatanyagom a DV Man tavaly őszi számában jelent meg, a címe: The Great Style Dictator. Könnyen ki lehet találni, az egész sorozatot Charlie Chaplin legendás, és bizonyos szempontból stílusteremtő figurája ihlette. A záróképen a modell tetőtől-talpig Yohji Yamamoto kreációiban pózol egy tehervonat lépcsőjén. Talán nem túlzás azt állítani, hogy egy egész divatanyagot készíthettek volna ugyanezzel a címmel, amelyhez csak Yamamoto ruhákat választhatott volna a stylist, hiszen a japán tervező és Chaplin világa nagyon közel áll egymáshoz.  

Yamamoto fekete, komor palettájában, eltúlzott, széles sziluettjeiben, roncsolt textúráiban (amelyben természetesen felfedezhetjük a tradicionális japán öltözködés-kultúra elemeit) ugyanazt a romantikus, ábrándozó életszeretet fedezhetjük fel, amelyet Chapin filmjeiből jól ismerhetünk.  

Chaplin hősét, Charlie-t a legmélyebb nyomorba kalauzolja az olyan klasszikus filmjeiben, mint a Kutyaélet, az Aranyláz, A kölyök vagy éppen a Nagyvárosi fények. Az alak sikeréhez egyértelműen hozzájárul a csetlő-botló hős kinézete, amely nagyon tudatosan lett kitalálva még 1914-ben. A figura báját rongyossága ellenére a valaha volt elegancia megkopott emlékei (a sétapálca, a keménykalap, a szűk zakó, a túlméretezett öltönynadrág) biztosítják. A nincstelen Charlie-t éppen ez emeli ki a városi csavargók közül, bár komikusan fest és életét kilátástalan nyomorban tengeti, de tele van életszeretettel, soha nem adja fel a reményt, végsőkig bízik az emberben, és kitartóan hiszi, hogy ütött-kopott holmijait egyszer szép, elegáns ruhákra cserélheti. 

A Yamamoto kifutóján lépkedő, gyakran nem éppen bizalomgerjesztő, szakállas, öregedő, talán kissé ápolatlannak tűnő modellek, a tervező roncsolt, túlméretezettnek ható ruháiban szinte pontosan ugyanazt a hatást keltik, mint Charlie figurája. Talán gyakran komikusak, de mégis árad belőlük az életszeretet, a teljesség iránt vágy. A komor, nyomott hangulat ellenére Yamamoto ruhái mégis romantikusak, és költőiek, és minden darabon érződik tervezőjének szeretete, aki többször is kifejtette már, hogy olyan kabátot, cipőt, pulóvert szeretne tervezni, amelyek nem csupán ruhadarabok, de tulajdonosuk kedvenc tárgya is, amihez ragaszkodik, amelyikbe szeret belebújni egy hideg reggelen. Yamamoto mindenképpen ilyen darabokat tervez, az operába biztosan nem mehetünk el bennük, de az ő ruháihoz biztosan lehet ragaszkodni!  

No és persze, Yamamoto bemutatóinak van még egy nagyon szimpatikus üzenete is, ami nagyon egyszerűen úgy foglalható össze, hogy a stílus nem az élre vasalt nadrágnál, a gondosan kiválasztott nyakkendőnél, a márkás piké pólónál kezdődik. A stílus ugyanis mindenkié, még egy nagyvárosi csavargó is lehet a maga szerény lehetőségeihez képest stílusos. 

A Glamour stylistjét, Varga Ágotát faggattam a minap, aki régebben rendszeresen szerepelt Yamamoto bemutatóin, hogy mit szól ahhoz, hogy a japán tervező a csőd közelébe jutott. Ágota nevetve mondta, hogy ez várható volt, hiszen a dizájnert láthatóan nem foglalkoztatta az üzlet már régebben se, és biztos benne, hogy csőd ide, vagy oda, Yamamoto folytatja tovább munkát, hiszen ez az élete. Őszintén remélem, hogy igaza volt, hiszen ilyen romantikus álmodozóból nagyon kevés van, meg kell becsülni őket! 

Erről meg az jutott eszembe, hogy nemrég feltűnt egy horvát származású, ma már Párizsban élő fiatal tervező, Damir Doma. Monokróm palettája, keleties, arabos motívumaival, helyenként tépett, máshol buggyos szabású  ruháira mondták már, hogy poétikus, romantikus, vagy éppen azt is, hogy poszt-grunge, mindenesetre engem picit Yamamotóra emlékeztet, érdemes lesz figyelni rá!