2012.10.31

Magyarország 30 legstílusosabb férfija

HeStyle | 2012.10.31 19:00 | komment


A 2009-es, 2010-es és 2011-es nagy sikerű listák után immáron negyedik alkalommal, idén is szavazásra bocsájtottuk a kérdést olvasóink körében:
"Ki Magyarország Legstílusosabb Férfija?"
Idén augusztus 21-én nyitottuk meg a lehetőséget az olvasók számára, hogy az általuk legstílusosabbnak, legjobban öltözöttnek vélt férfiakat jelölhessék a listára. A voksolás ezen fázisát, azaz a közönségszavazást szeptember 17-én zártuk le, a majdnem egy hónap alatt pedig idén is hatalmas mennyiségű jelölés érkezett,
mely a tavalyi rekordot is bőven túlteljesítette, egészen pontosan 40.124 szavazatból állítottuk össze azt
a 100-as listát, melyen az olvasók által legtöbbször jelölt férfiak kaptak helyet. 
Ezt a listát aztán tovább küldtük "szakértőinknek", azaz a zsűrinek, hogy pontozzák a rajta szereplőket
és végül így alakult ki a végeredmény, vagyis a "TOP30 Legstílusosabb Férfi Magyarországon" listája,
amely csak úgy, mint a korábbi években, idén is tartogat néhány meglepetést.

TOP30_CIM4.png

FOLYTATAS2.png

Kezdjük máris az első helyezettel: tavalyi negyedik helyezettünk, Szűcs Péter az idei évben rengeteg jelölést kapott az olvasóktól és a zsűri is a legmagasabb pontszámokkal jutalmazta a Marie Claire magazin vezető szerkesztőjét, így toronymagasan vezeti és nyerte meg a 2012-es legstílusosabb férfiak listáját.
Második helyezettünk, Schiffer Miklós óriási meglepetés, de nem csak azért, mert hatalmasat, több,
mint 20 helyet lépett előre tavalyhoz képest, hanem azért is, mert a zsűri magas pontjai mellett, idén végre
az olvasói szavazatokból is nagyon nagy szeletet hasított, így pedig hozzá méltó helyre, a képzeletbeli dobogónk második fokára került a mindig stílusos és elegáns divattanácsadó.
Tóth Ali ezúttal sem panaszkodhat, a stylist idén is bekerült a Top3-ba. Fogarasi László, azaz Yonderboi 
két helyet is előre lépett, csakúgy, mint Fehér Balázs, a Carbonfools frontembere. Előbbi a negyedik,
utóbbi pedig az ötödik helyet szerezte meg 2012-ben. Utánuk rögtön a USE tervezőpárosa, Tóth András és Godena-Juhász Attila következnek. A nyolcadik helyet idén Baráth László buyer szerezte meg, ami vele kapcsolatban meglepetés volt, hogy bár neve nem annyira ismert egy "átlagos" olvasónak, mégis rengeteg szavazatot kapott Tőlük. Őt követi Benus Dani, divattervező a kilencedik helyen, míg Éder Krisztián ezúttal
a tizedik helyen szerepel. Rajtuk kívül sok még a "visszatérő" szereplő a listán, de azért új neveket is köszönthetünk idén: friss belépő többek között Kolovratnik Krisztián, Kiss Tibor (Quimby), Felcser Máté (Punnany Massif) , Szabó Kimmel Tamás és Gálffi László, sőt a lista egyetlen politikusa, Bajnai Gordon is először szerepel a Top30-ban.
A sok új helyezett viszont sokaknak nem kedvezett: Király Viktor, Linczényi Márk, Lakatos Márk,
Szilágyi Áron
vagy éppen Vastag Csaba csak néhány szavazat hiányában szorult le az idei listáról.
Ne feledkezzünk meg a Közönségdíjról sem, amelyet annak adunk, aki a legtöbb olvasói szavazatot kapta.
Hogy ki a nyertes idén, kiderül a lap alján!

Következzen tehát a 2012-es lista, mely a hagyományokhoz híven ezúttal is kizárólag az olvasói szavazatok és a zsűri pontjainak összegéből született meg.

kimale_0001.png

kimale_001.png

kimale_002.png

kimale_004.png

kimale_005.png

kimale_006.png

kimale_007.png

kimale_008.png

kimale_009.jpg

kimale_010.png

kimale_011.png

kimale_012.png

kimale_013.png

kimale_014.png

kimale_00015.png

kimale_016_1.png

kimale_017_1.png

KIMALE_018_1.png

kimale_019.png

kimale_020_1.png

kimale_021.png

kimale_022.png

kimale_023.png

kimale_024.png

kimale_025.png

kimale_026.png

kimale_027.png

kimale_028.png

kimale_029.png

kimale_030.png

KOZONSEGDIJ.png

Tavaly vezettük be a közönségdíjat, amelyet az a férfi kap, aki a legtöbb szavazatot
gyűjtötte be az olvasóktól. Csak ezek a voksok számítottak, a zsűri pontjait ennél a kategóriánál
nem vettük figyelembe. Ezt a díjat idén is Éder Krisztián kapja, aki most is hatalmas mennyiségű szavazatot kapott az olvasóktól, Így pedig ő lett a 2012-es szavazás közönségdíjának abszolút nyertese.

kimale_031_1.png

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül az idei zsűrink mellett sem, akik nélkül nem jöhetett volna létre az idei lista.
Az ő pontjaik alapján rendeződött a sorba az olvasói szavazatokból álló, nyers lista és alakult ki a végeredmény, a legstílusosabb férfiak mezőnye. Akad köztük olyan, aki már a kezdetektől, 2009 óta velünk van,  mint például Maróy Krisztina, a Glamour magazin főszerkesztője, de a zsűriben köszönthettük idén Szegedi Katát, Balla Vivienne-t és a Burzsuj blogot is, akikkel szintén dolgoztuk már együtt korábban.
Nagy örömünkre szolgált, hogy új nevek is csatlakoztak hozzánk: Oltai Kata, Vajda Mályi Zsuzsa, Abodi Dóra, Séllei Lilla, Kiss Márk, Zsikla Csaba és Gergely Judit mindannyian friss szemléletet, új irányvonalat képviseltek az idei mezőny kialakulásánál.
Nagyon hálásak vagyunk Nekik, hogy segítettek elkészíteni a legstílusosabbak listáját!

kmlf2012_zsuri_03.png

Nincs más hátra, jöjjenek a nyeremények és lássuk mely olvasóink nyertek az idei szavazáson:
(A nyereményeket azok között sorsoltuk ki, akik a voksoláskor megadták e-mail címüket, elérhetőségüket is!)

A 10.000 Ft-os H&M vásárlási utalvány nyertese: 
angyalka.angela@freemail.hu

A 10.000 Ft-os Zara vásárlási utalvány nyertese:
krlydnce92@mailbox.hu

A Giorgio Armani "Aqcua di Gio Essenza" férfi parfüm nyertese:
Lakatos M. - facebook elérhetőség adott meg, keresni fogjuk!

A "Giorgio Armani "Aqcua di Gioia Essenza" női parfüm nyertese:
gretahunyak@citromail.hu

A "BOB" bár jóvoltából a kétszemélyes koktélkóstolás nyertese:
peterballa92@yahoo.com

A Nooka napszemüveg nyertese:
pepekalo@vipmail.hu

A Nooka öv nyertese:
gyede7@gmail.com

Gratulálunk a nyerteseknek!

 

Köszönet a képekért:
Perlaki Márton (Tóth András fotó), Eric M. Bacolas (Szűcs Péter fotó), Erdőháti Áron (Till Attila fotó), Sárosi Zoltán (Gálffi László fotó), Player.hu (Tóth Ali fotó), Perlaki Márton (Fogarasi László fotó), Femina.hu (Kolovratnik Krisztián, Fehér Balázs fotó), Dívány.hu (Igor Deseatnikov, Kiss Tibi fotó), Joy.hu (Nagy Ervin fotó), Bozsó Krisztián (Alföldi Róbert fotó), Prae.hu (Kiss Tibor fotó), TV2.hu (Caramel, Szabó Kimmel Tamás fotó),  Bevezetem.hu (Sebestyén Balázs fotó), Marie Claire (Kulka János fotó), Ákos.hu (Kovács Ákos fotó), Facebook.com




A bejegyzés trackback címe:

https://hestyle.blog.hu/api/trackback/id/tr434880481
süti beállítások módosítása