Tomas Skoloudik bemutatja: H&M 2013 tavasz
Mi szóltunk előre, hogy a H&M nagyon beizzította a motorjait és sorra jelenteti meg az újabb és újabb fotósorozatokat a 2013-as tavaszi kollekciójáról, így most azért, hogy kicsit felpörgessük a dolgokat (és persze, hogy egyáltalán tudjuk tartani a tempót) most újabb három anyagot mutatunk be Nektek egyszerre, melyekben egy a közös: Tomas Skoloudik.
A cseh modell tavaly februárban, az Emporio Armani fehérnemű kollekciójának kampányával robbant nagyot a szakmában, most pedig a H&M három lookbook-ját is rá bízta. Skoloudik szerepel a cég egyszerű, hétköznapokra szánt, fiatalos kínálatát bemutató lookbook-ban, illetve a fehérnemű és pizsama választékot is ő mutatja be közelebbről a vásárlóknak. Ezt a három fotósorozatot mi most egyben mutatjuk be Nektek.
Hogy tetszenek a fotók és a rajta szereplő tavaszi H&M kínálat?


Napi favorit: Tökéletes tavaszi összeállítások
Bár nálunk sajnos kevésbé ismert a német, Digel nevet viselő márka, de külföldön rengetegen szeretik a kollekcióikat, amin a lent látható képek után nem is csodálkozunk. Az 1939-ben alapított márka legújabb, 2013-as tavaszi/nyári kollekcióját népszerűsítő lookbook ugyanis felettébb jóra sikerült, a benne látható könnyed, ám mégis elegáns összeállítások nagyon jól mutatnak az azokat viselő Brad Kroenig modellen.
Remek darabok, kitűnő fazonok és tetszetős színek: nem is kérdés, hogy ez ma a "Napi favorit"!
Nektek hogy tetszenek az összeállítások?



MÉG KÉT FOTÓ A TOVÁBB UTÁN!
Louis Vuitton kampány - 2013 tavasz/nyár
Jacey Elthalion modell szerepel a Louis Vuitton frissen megjelent, 2013-as tavaszi/nyári kollekcióját népszerűsítő kampányban, melyet Alasdair McLellan fotózott. A kampányban a modell, akárcsak egy roppant stílusos és kifinomult eleganciával rendelkező magányos tengerész viseli a francia divatház nyári kollekciójának darabjait, melyek mellől természetesen nem hiányozhatnak az ikonikus "Monogram" és "Damier" mintás kiegészítők sem.
A fotókon látható összeállításokért Katy England stylist felelt, aki remekül párosította a kínálat önmagában is kiváló darabjait.



Tetszik/Nem Tetszik? - David Beckham Burberry-ben
Mai eldöntendő kérdésünk igazából csak egy költői feltevés, hiszen nem hiszem, hogy lenne olyan ember, aki azt mondaná David Beckham, a napokban viselt összeállítására, hogy "Nem tetszik".
A sztárfocistát néhány napja kapták le London utcáin ebben a fekete, "slim" szabású és dupla gombolású Burberry Prorsum kabátban, mely a divatház 2012-es pre-fall kollekciójából származik. A kabát tökéletesen állt Beckham-en, de ha ez még nem lenne elég, akkor a hozzá viselt sötétkék nadrág és a barna Maison Martin Margiela cipő már biztosan meggyőzi az eddig kétkedőket is.
Egy biztos, David Beckham-nek nagyon jól áll az öregedés és ahogy telik az idő, egyre jobban és jobban öltözködik, stílusa az évek múlásával egyre kifinomultabb.
Nektek mi a véleményetek?
Tetszik vagy Nem Tetszik?
Olaszos Marks & Spencer kollekció tavaszra
Legújabb, Olaszország ihlette, a "Collezione" nevet viselő kollekciójukhoz igencsak kellemes hangulatú kampányt készített a Marks & Spencer, melyben a brit topmodell, David Gandy látható.
Igaz, ha már olaszos ihletés, akkor kérdés, hogy Arnaldo Anaya-Lucca miért pont Miami-ban fotózta az anyagot, de ezt a kisebb bakit leszámítva tökéletesen sikerült a kampány és a kollekció letisztult, elegáns és kellemes árnyalatokban pompázó darabjai is meglepően jól néznek ki.
Nektek mi a véleményetek?
Hogy tetszik a kampány és a rajta látható új Marks & Spencer kollekció?


Dolce & Gabbana GYM kollekció - 2013 tavasz/nyár
Megérkezett a Dolce & Gabbana sportruházati, "Gym" néven futó vonalának legújabb, 2013-as tavaszi/nyári kollekciója és az azt népszerűsítő (a szokásokhoz híven kissé provokatív) lookbook is, melyben többek között Adam Senn, Enrique Palacios, Elbio Bonsaglio, Paolo Anchisi, Tomas Guarracino és Jae Yoo modellek szerepelnek. A tavaszi kollekcióban a korábbi évekhez képest lényegesen több az élénkebb szín és a különféle mintákból is jóval többet használtak, melyek közül egyértelműen a mesefigurák dominálnak leginkább. A sportoláshoz, szabadidős tevékenységekhez kínált kényelmes darabok főként pamutból készültek és megtalálhatóak köztük például melegítőnadrágok, pulóverek, ujjatlan felsők, pólók és egyéb kiegészítők is.
Bár a Dolce & Gabbana a "Gym" kollekciót azoknak a tehetősebb férfiaknak kínálja, akiknek még sportolás, edzés közben is fontos, hogy öltözetük rendben legyen és a legutóbbi trendeket kövesse, számomra mégis kissé kétséges, hogy vajon van-e egyáltalán értelme ezeket a nem éppen olcsó darabokat szétizzadni vagy elnyűni az edzések során, még ha jól is néznek ki és meg is teheti az illető, hogy megvegye őket.
Nektek mi a véleményetek?
Hogy tetszik a legújabb "Gym" kollekció?


H&M 2013 tavasz: Öltönyök, hétköznapi stílus, pulóverek és Divided kollekció
A H&M csak úgy ontja magából a 2013-as kollekciójukat mindig más és más szempontok alapján bemutató kampányait és lookbook fotósorozatait, így szinte már lehetetlen tartani velük a tempót.
Most is egy kisebb lemaradásba kerültünk a svéd fast-fashion márka tavaszi kínálatát illetően, így ezúttal egy posztban négy anyagot is bemutatunk, melyek, ahogy azt korábban említettük, különféle témák szerint mutatják be a kollekciót. Most következő összeállításunkban az elegánsabb, öltönyös kínálatta, a hétköznapra szánt darabokkal, néhány pulóverrel és a Divided vonal kollekciójával ismerkedhetünk meg közelebbről.
Nektek melyik lookbook tetszik legjobban?

Elsőként kezdjük azzal a fotósorozattal, amely a H&M tavaszi kollekciójának elegáns, formálisabb kínálatát mutatja be. A lookbook-ban Alex Lundqvist modell viseli a cég alkalomra szánt, kétrészes öltönyeit, melyek a klasszikus elegancia jegyében készültek, kisebb modern megoldásokkal. A színválaszték is marad ezúttal a jól bevált, letisztult árnyalatoknál: a középszürke, fekete és tengerészkék határozza meg színeiben a kollekciót, melyek remekül mutatnak a vakítóan fehér ingekkel.

A CIKK A TOVÁBB UTÁN FOLYTATÓDIK!



