2009.10.29

Boltpárbaj: Zara vs. H&M, az igazság pillanata (szavazással)

HorvathL | 2009.10.29 20:45 | 20 hozzászólás

A boltpárbajról néhány szót: kiválasztottunk két hasonló kategóriás boltot, ez esetben ez a Zara (spanyol, Inditex) és a H&M (svéd). Úgy vélem, hogy sokatok vásárolnak ezekben a boltokban, így talán olvashattok némi érdekességet alant. Természetesen ez az összehasonlítás nem terjed ki a női és a gyermek ruhákra.

Kiválasztottunk a boltok aktuális kínálatából (Győr, Árkád, október 29.) egy-egy inget, fekete vászonnadrágot, mellényt és egy kabátot azonos méretekben. Ezeket pontozni fogjuk különböző szempontok szerint: ár, minőség, szabás. Illetve pontozzuk még az üzlet belsejét, hangulatát. Mindezeket 5-ös skálán.

 

 

 

A belső:

Általában véve a H&M-be betévedve világos, de ugyanakkor visszafogott, halvány színek fogadnak. Kétféle kollekciót találhatunk: a "H&M" és a "L.O.G.G." jelzésű ruhákat kissé elkülönítve találjuk.
Pontszám: 3

A Zara boltjain belül is elkülönítve találhatjuk meg a fiatalosabb, illetve a felnőttesebb, elegánsabb ruhákat, de itt ezek nem minden esetben kapnak külön nevet. Külön vannak a Zara Man és Zara Young jelzésű ruhák (és még néhol a Basic is).
A Zara boltjaiba talán kicsit jobb érzés betérni, mivel sötétebb színárnyalatok fogadnak, általában barna és krémszín dominál, és a fények is mások, mint a H&M-nél (de ez elég szubjektív, és az ország bizonyos pontjain más lehet). Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a Zarában előbb hajtják össze a szétszedett ruhákat, rendezettebb a belső tere.
Pontszám: 4

Ezen a ponton hadd tegyem hozzá, hogy én próbáltam fel a ruhákat, általában a méretem M-es, vékony testalkatú vagyok, kb. 176 cm magas. A képek minőségéért előre is elnézéseteket kérem.

Az ingek:

A H&M-nél (balra) egy szürke M-es inget próbáltam fel. Kissé széles volt rám, de a szabása jó volt. Az anyaggal sem volt problémám, bár kissé keménynek éreztem, de tapintásra jó minőségűnek tűnt. Az ára kifejezetten baráti, 3990 Ft.

A Zaránál (jobbra) egy fehér M-es inget próbáltam fel. Méretre jobban passzolt, mint a másik, ugyanakkor vékonyabb volt az anyaga, de a minősége ennek is jónak tűnt. A két ing között nem éreztem akkora különbséget, mint amit az ár mutat: ez 9995 Ft-ba kerül.

ÁR 5 MINŐSÉG 4 SZABÁS 3 ÁR 2 MINŐSÉG 4 SZABÁS 5


A folytatásért katt a címre! (valahová eltűnt a "tovább" gombunk)

A mellények:

A H&M-nél (balra) ez volt a legkisebb méretű (M-es) mellény. A minősége nem volt annyira jó (néhol kicsit bolyhos volt), szabása sem volt a legjobb, mert majdhogynem a combomig leért, kissé elméretezték. Az ár viszont ismét baráti, 3990 Ft.

A Zaránál (jobbra) egy sötétebb szürke (szintén M-es) mellényt próbáltam fel, minőségre jobb volt, mint a másik, bár kissé vékonyka anyagból volt. Szabásra is jobban tetszett, pont jó méretű volt, de az árával nem vagyok kibékülve ennek sem: 9995 Ft-ba kerül. Ha gyapjúból lenne, azt mondom, érthető, de ez egy pamut mellény.

ÁR 4 MINŐSÉG 3 SZABÁS 2 ÁR 1 MINŐSÉG 4 SZABÁS 5

 

 A nadrágok:

A H&M-nél rögtön a bejáratnál találtam a (30-as) fekete slim nadrágot. Minőségre kifogástalannak tűnik, az anyaga pont jó, a szabása is eltalált, se nem túl vékony, se nem túl buggyos. Ára 8990 Ft. Tetszik.

A Zaránál rengetegféle nadrág volt. Egy fekete 30-ast választottam, de ez nem slim változat, mert abból ebben a méretben nem volt épp. Minőségre ezis jónak tűnt, szabása is eltalált (bár kicsit bővebb, mint a másik), ára pedig 9995 Ft. Nem tudok dönteni.

ÁR 4 MINŐSÉG 5 SZABÁS 4 ÁR 4 MINŐSÉG 5 SZABÁS 4

 

A kabátok:

A H&M-nél (balra) egy 38-as kék szövetkabátot választottam tesztalanynak. Minőségre ez nagyon jónak tűnt, szép mélykék színe volt, vastag béléssel. Szabása is jó, bár a karomon kissé bőnek éreztem (ami nem feltétlenül probléma). Ára 19990 Ft.

A Zaránál (jobbra) is találtam egy hasonló (M/38-as) kék kabátot, ami jobban tetszett, mint a fenti, annak ellenére, hogy kissé vékonyabb anyagból volt. Szabása tökéletes, mindenhol passzolt. Szívesen hazavittem volna, de az ára gondolkodásra késztetett: 27995 Ft-ért adták.

ÁR 4 MINŐSÉG 5 SZABÁS 3 ÁR 3 MINŐSÉG 5 SZABÁS 5


Összesítés:
H&M: 65/49 pont
ZARA: 65/51 pont

 

Azt kell mondjam, a két bolt kínálata jó, örülök, hogy népszerűek, mert ízléses dolgokat lehet náluk találni. Egy hajszálnyival a Zara győzött, főleg a jó szabások miatt, de a H&M majdnem behozta a lemaradását ésszerűbb áraival.

Ez csak egy vélemény a sok közül, de döntsetek ti!


A bejegyzés trackback címe:

http://hestyle.blog.hu/api/trackback/id/tr251483975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

maczidani 2009.10.29. 20:50:39

Én a Zarát jobban szeretem, talán ezért is mert férfi HM csak 3 helyen van MO-n, ha jól tudom

HeStyle · http://hestyle.blog.hu/ 2009.10.29. 20:53:17

Nálam döntetlen. Van amikor a Zarában találok jókat, van amikor a H&M-ben. De minőségileg inkább Zara.

The Strange · http://madeinbarna.blog.hu 2009.10.29. 21:03:47

Nálam is döntetlen. Lányként régen a Zarát nagyon szerettem, a H&M-t pedig már-már utáltam. Az utóbbi időben fordult a kocka. A Zarában nem vásárolok szinte semmit, sokat romlott a minőség, az árak pedig egy kissé elszálltak. Nincsen arányban a minőséggel.

A H&M-ben azonban ki lehet fogni jó darabokat, egészen baráti áron. Az utóbbi időben vettem is jópár dolgot ott.

A férfi pulcsik, kardigánok azonban gázosak. Kedvesnek vettünk tavaly mindkettőt, de egyiket sem tudja hordani, mert borzasztóan szöszös lesz minden, amit alá vesz. Szóval: óvakodjatok a H&M-es kötött cuccoktól :-)

gallianori 2009.10.29. 21:14:03

az a fehér ing tökéletesen állt.
a magyar H&M-et majdnem gyűlölöm, de a külföldiek nagyon jók.
egyébként én Zara-párti vagyok. A minőséget viszont nem náluk keresem, az tény.

HorvathL · http://hestyle.blog.hu 2009.10.29. 21:22:42

egyetértek veletek, néha itt, néha ott lehet találni jó dolgokat, nálam a Zara egy pici előnyben van, mert néha nagyon eltalálják a méretemet.

hedkandi 2009.10.29. 21:26:16

@horvath911: úgy ahogy a kabátodat :) jók a postok!

zwilling 2009.10.29. 21:37:20

Hozzám a Zara áll közelebb, igaz, hogy kicsit drágább, de szerintem annyival jobban is mutatnak a cuccaik. A ruháim 70%-át ott veszem, a további 30% pedig Sorbino, Bona Vita, Puma/Puma Ferrari (ezek is baromi jó márkák viszonylag emberi áron csak kevés helyen lehet hozzájutni) és egy-egy designer darab.

zwilling 2009.10.29. 21:39:05

ja és jók a postok. facebook pedig like.

Neuroxyde 2009.10.29. 21:42:49

A Zara jóval drágább, mint az H&M, ez nyilvánvaló. Lehet hülyeség, de szerintem érdemesebb lett volna hasonló árkategóriás helyeket párbajoztatni, (pl. H&M - C&A, vagy Zara - Springfield, ez már jobbnak tűnik:D).

A ruhákról. A fehér zarás ing nagyon jó, és perfektül áll, a szürke így kép alapján, mintha kicsit nagy lenne. A nadrágok nagyon jók, itt a H&M is kellemes csalódás, és az árak se vészesek. Mellény + szövetkabát témába inkább nem mennék bele, nemigazán az én stílusom :$:D.
Tetszett egyébként a cikk, hasonló lehetne majd még a későbbiekben is..

Scala 2009.10.29. 21:43:35

Jó poszt lett! :-)
Nálam inkább a ZARA, H&M túlságosan rendezetlen nekem.
Az elszállt árakban igazat adok, sajna nem ér annyit, nem is vettem igazán drága dolgot ott évek óta.
Pedig most találtam. És szívesen elcsábulnék... :-D

balazsman 2009.10.29. 21:46:37

belefutottam pár vacak minőségű holmiba a Zarában is, érdekes módon ezeket teljes áron vettem, úgyhogy már csak leértékelés alatt veszek ott bármit is, így helyére kerültek az arányok. Amúgy stílusban a Zara a nyerő nálam, és amíg lehet ezt helyezem előtérbe az árral szemben.
ha pedig ár nagyon számít, akkor már c&A vagy Vögele...

weinie4 · http://weinie4.blog.hu 2009.10.29. 21:47:40

Szerintem sem feltélen egy súlycsoport. Én a Zarát kifinomultabbnak érzem. Mintha jobban odafigyelnének a részletekre. Szabás is pl ilyen. Persze ezt meg kell fizetni, ezért az árkülömbség.

fashionvictim 2009.10.30. 11:48:58

Huh én gallianori véleményét osztom. A külfdöldi HMekben vannak néha nagyon jó cuccok itthon sose látok semmi jót. Najó nagyon néha veszek ott is valamit.. A Zaranal az ingeket szeretem, polokat szerintem ott nem szabad venni, nekem mindig kifakul, kijön a minta, leesik a kő stb.. :D Ja és a cérnafoszlásról ne is beszéljünk. Ingbe viszont megéri azt a 9ezer valahány ft-ot :)

PuruttyaIrto (törölt) 2009.11.01. 10:48:52

Én semmit nem veszek már a zarában, mert tök buzissak a cuccaik. Attól, hogy stílusos, meghökkentő, vagy érdekes még nem kéne buzisnak is lennie. Vagy lehet, hogy túl sok buzi húzott zarát már, és ez nyomta le. Amúgy ninics bajom a buzikkal, amíg nem engem szemelnek ki, buzuljanak, ahogy jól esik, de nem szeretném magamon azt a látszatot kelteni, hogyesetleg én is egy nagy vidám buzulásban vonulok az utcán...

PuruttyaIrto (törölt) 2009.11.01. 10:51:32

A H&M viszont nagyon jópofa, egyedül ott kapok olyan inget, aminek a varrása pont ott van, ahol a vállam elkezd lejteni (tehát pont jó helyen) és mégsem reped szét.

A gatyájukból viszont úgy áll, hogy majd szétnyomja zacsit, vagy ha nem, akkor meg a hasamnál túl bő. Szóval a gatyáikat inkább vékonyabb arcoknak készítik.

HeStyle · http://hestyle.blog.hu/ 2009.11.01. 11:53:54

@PuruttyaIrto: igen, van a zarának egy-két fura terméke általában.. a csillogós, köves vagy nagyon csicsás ruháikat én sem kedvelem, de azért lehet találni ott is egyszerűbb dolgokat. Az ingjeiket szeretem legjobban, meg néhány farmert.

ton-ton 2009.11.02. 22:37:20

...szerintem nem volt fair dolog versenyeztetni ezt a két brandet..más-más a vásárlói célközönségük, a minőségük, alapanyagaik, a termékek kidolgozása...a H&M-et külföldön picivel igénytelenebb (árérzékenyebb) réteg kedveli, - inkább a fent már említett C&A majdnem-gagyi keleti/ázsiai termékeivel lehetne összeugrasztani, a Zarat meg a másik spanyollal, a sokkal finomabb, elegánsabb, kifinomultabb Springfielddel...

...lehetne még azért próbálkozni ilyen tesztekkel, mert jó ötlet....érdekes lenne még úgy elmenni próbavásárlásra, hogy kiderítsétek hol lehet extrább méretben is vásárolni (S/46 és XXL/56), mert megőrülök, hogy mindenhol csak a 3 középső méretet ajánlják...vagy ugyanezt cipőben: mindenhol szinte csak 41-44-os méretben lehet bármit kapni....

katarocks 2010.03.25. 21:21:20

@PuruttyaIrto: ennyiszer leírni pár mondatban, hogy buzi :)
a lányokkal értek egyet, a Zara drága lett és nem jó a minőség, viszont általában jobb dolgok vannak, mint a H&M-ben. bár már az is egyre jobb szerintem, de tényleg külföldön az igazi. viszont a Zara kiegészítőkben siralmas, azaz ha jó, az meg bazi drága.
Blog.hu Premium Selection - Hirdetésre ajánlott blog


Hirdetés

Hozzászólások

 

 

AJ_8_1.png


AJ_7_1.png


ajaban01.png

 


AJ_10.png



AJ_14.png

 


TELUJ1.jpg



AJ_6_1.png


TELJUJ3.jpg



TELUJ2.jpg



TELUJ01.png

bloglovin
http://www.wikio.co.uk

MEGAPORT

Címkék

2009 (13) 2009 ősz (25) 2010 (94) 2010 ősz (93) 2010 tavasz (97) 2011 (234) 2011 ősz (50) 2011 tavasz (45) 2012 (317) 2012 ősz (38) 2012 tavasz (61) 2013 (156) 2013 tavasz (14) adam senn (12) adidas (30) ajándék (15) ajánló (11) akció (24) alexander mcqueen (23) alkonyat (22) alsónadrág (21) apple (21) arcápolás (11) armani (45) armani exchange (15) arthur kulkov (14) asos (48) asos.com (12) a nap fotója (117) bakancs (23) balmain (21) baptiste giabiconi (28) bemutató (10) benus dani (14) ben hill (12) bershka (31) bicikli (12) biotherm (13) bőr (15) bottega veneta (29) brad pitt (49) budapest (10) burberry (97) burberry prorsum (41) calvin klein (42) celeb (110) chanel (33) christian louboutin (23) ciki (39) címlap (134) cipő (238) clément chabernaud (19) converse (20) csizma (13) d&g (36) david beckham (49) david gandy (29) david sims (10) design (20) designer (14) diesel (29) díjkiosztó (10) dior (24) dior homme (35) divat (1841) divatbemutató (30) divathét (109) divattervező (49) divided (11) dkny (13) dolce&gabbana (33) dolce & gabbana (27) dolce and gabbana (24) dsquared2 (14) éder krisztián (12) editorial (79) ed westwick (14) együttműködés (30) ékszer (16) elegáns (74) előzetes (42) emporio armani (36) énekes (12) érdekes (36) ermenegildo zegna (12) esemény (10) esquire (15) etro (10) ewan mcgregor (11) facebook (45) farmer (41) fashion week (16) fast-fashion (27) fast fashion (118) fehérnemű (28) férfi (1733) férfidivat (1730) férfimodell (18) férfi divat 2012 ősz (25) férfi divat 2012 tél (25) férfi divat 2013 nyár (151) férfi divat 2013 ősz (62) férfi divat 2013 tavasz (127) férfi divat 2013 tél (57) férfi divat 2014 (10) férfi divat 2014 nyár (21) férfi divat 2014 ősz (22) férfi divat 2014 tavasz (22) férfi divat 2014 tél (49) fesztivál (10) fiatalos (22) film (177) foci (14) focista (11) fotó (21) fotós (19) fotósorozat (258) frissítés (24) fürdőnadrág (26) gála (10) gap (10) garrett neff (12) gerard butler (12) giorgio armani (34) givenchy (42) glamour (15) gördeszka (11) gq (81) gq style (10) gucci (93) guess (10) h&m (254) haj (12) hátizsák (20) hazai divat (39) hellókarácsony (20) hermés (22) hestyle (134) he by mango (11) hm (133) hugo boss (25) h & m (10) h and m (135) ikon (10) illat (31) inditex (60) ing (21) instagram (10) interjú (28) ipad (13) iphone (15) james franco (17) jared leto (13) játék (97) jean paul gaultier (17) jeremy scott (20) jesus luz (19) je suis belle (14) jil sander (16) johnny depp (20) john galliano (12) jon kortajarena (36) jude law (24) justin timberlake (28) kabát (37) kampány (526) kampányelőzetes (15) kanye west (39) karácsony (58) kardigán (14) karl lagerfeld (66) katalógus (12) kedvezmény (14) kellan lutz (13) kéne (56) kenzo (15) kiegészítő (318) kiegészítők (12) kisfilm (23) kiss tibi (11) ki magyarország legstílusosabb férfija (19) kollaboráció (15) kollekció (508) lacoste (28) lanvin (37) leárazás (15) levis (22) london (25) lookbook (295) louis vuitton (98) luxus (40) madonna (12) magazin (308) magyar (153) magyar divat (13) magyar modell (11) maison martin margiela (31) mango (20) marcus piggott (18) marc jacobs (49) mariano vivanco (12) mario testino (27) mark ronson (10) marlon teixeira (14) massimo dutti (26) mert alas (20) michael kors (13) milánó (45) milánói divathét (12) misa patinszki (18) mmm (10) modell (157) mozi (32) művészet (10) napi csúfság (45) napi favorit (184) napi szett (34) napszemüveg (70) new york (25) new yorker (12) nike (24) noah mills (27) nyakkendő (17) nyár (331) nyeremény (54) nyereményjáték (26) öltöny (60) öltözködés (18) olvasó (120) óra (71) összeállítás (182) ősz (244) ötlet (71) outfit (62) öv (15) paolo anchisi (13) parfüm (105) párizs (39) párizsi divathét (12) paul smith (29) pénztárca (16) póló (22) prada (50) pull&bear (38) pull and bear (42) pulóver (21) raf simons (11) ralph lauren (21) ray ban (13) reklám (21) reklámfotó (226) river viiperi (11) rj rogenski (11) roberto cavalli (17) robert downey jr (12) robert pattinson (36) ronda (15) runway (14) ryan gosling (19) sale (15) salvatore ferragamo (18) sam webb (11) sean opry (35) short (12) simon nessman (26) sneaker (15) sorozat (19) spanyol (12) sport (41) sportos (17) springfield (19) steven klein (12) stílus (92) strand (23) streetstyle (87) street style (36) szakáll (10) szandál (14) szavazás (48) szemüveg (20) szett (87) színes (14) színész (144) sztár (443) születésnap (11) táska (141) tavasz (297) taylor lautner (18) tél (209) terry richardson (16) tervező (10) tetoválás (11) tetszik nem tetszik (242) tipp (57) tommy hilfiger (24) tom ford (44) tony ward (10) topman (93) tornacipő (13) trend (14) twilight (18) új üzlet (14) unisex (10) ünnep (22) üzlet (24) válogatás (14) vanity fair (10) vans (15) versace (38) verseny (11) vicces (40) videó (80) vintage (20) vivienne westwood (10) vogue (20) wam models (21) wayfarer (10) webshop (18) youressentials (14) yourlook (130) ysl (12) yves saint laurent (37) zac efron (20) zakó (37) zara (118) zara man (12) zara young (10) zene (38) zsólyomi norbert (13) MÉG TÖBB CÍMKE ITT

HeStyle az Instagramon



 

 

Visit hestyle.blog.hu's profile on Pinterest.